VI. Kopók és rokon fajták

A Berni kopó lábai rövidebbek, mint Svájci elődeié, de testfelépítése nagyon izmos, és atletikus. Hosszú, lelógó farokkal és fülekkel rendelkeznek, na és persze hosszúkás orral, melyben helyezkedik el jól fejlett szagló szerve. Szőrzete sima és fehér melyen fekete, vagy cser színű foltok jelennek meg, amik közül gyakran ábrázol nyerget a hátukon lévő.

Az erdélyi kopó szívós, bátor kutyafajta. Könnyen alkalmazkodó, igénytelen. Feleslegesen soha nem ugat. Az idegenekkel szemben bizalmatlan, de a gazdájához rendkívül kötődik. Gyermekszerető természete miatt nagyszerű családi kedvenc válik belőle. Nyugodt természete miatt kertes házban és városi lakásban is egyaránt problémamentesen tartható. Remek házőrző. Az erdélyi kopó testfelépítése enyhén téglalap alakú. Alacsonyan tűzött farka a csánkig ér. A hasa kissé felhúzott. Végtagjai egyenesek. Mancsai a macskáéhoz hasonlatosak. Enyhén boltozatos koponyáján a stop kevésbé kifejezett.

Osztrák kutyák és tacskók keresztezésével fejlődött ki ez a fajta, de a tacskóknál erősebb felépítésű és pár centivel magasabb. A Vesztfáliai tacskókopó rokonához hasonlóan ez a kutya típus is rövid lábakkal rendelkezik, hogy nagyobb magasságokban is jól bírja a terepen való túrázást. Ezt a fajtát nyúl, szarvas és róka vadászatára használták régebben. Az 1800-as években Habsburg Rudolf király egyiptomi és törökországi vadászataira vitte magával Alpesi tacskókopóit.