Erdélyi kopó
Eredete
Honfoglaló őseink amikor megérkeztek a Kárpát-medencébe már használtak kopókat a vadászataikon segítőnek. Ezek a kutyák keveredtek
az itt élő népek kutyáival. A XIX. században elterjedt kutyánk számított Magyarországon és Erdélyben egyaránt. Két változat alakult ki a rövid lábú és a hosszú lábú erdélyi kopó. Az FCI ma csak a hosszú lábú erdélyi kopót ismeri el önálló fajtának. Törzskönyvezése a XX. század elején kezdődött, de rövidesen a világháború után megszakadt. Egy 1947-ben hozott románániai rendelet, dúvadnak minősítette és ezzel majdnem halálra ítélte a fajtát. 1968-ban Erdély területén sikerült találni egy vadász aki minden tiltás ellenére továbbra is tenyésztette az erdélyi kopókat. Tőle származó két példány segítségével indult újra a magyarországi tenyésztése a fajtának. A romániai rendszerváltás után több erdélyi kopó is előkerült akiket szintén bevontak a tenyésztésbe. A fajta léte még napjainkban sincs teljes biztonságban mert populációja viszonylag kicsi.
Leírás
Az erdélyi kopó szívós, bátor kutyafajta. Könnyen alkalmazkodó, igénytelen. Feleslegesen soha nem ugat. Az idegenekkel szemben bizalmatlan, de a gazdájához rendkívül kötődik. Gyermekszerető természete miatt nagyszerű családi kedvenc válik belőle. Nyugodt természete miatt kertes házban és városi lakásban is egyaránt problémamentesen tartható. Remek házőrző.
Az erdélyi kopó testfelépítése enyhén téglalap alakú. Alacsonyan tűzött farka a csánkig ér. A hasa kissé felhúzott. Végtagjai egyenesek.
Mancsai a macskáéhoz hasonlatosak. Enyhén boltozatos koponyáján a stop kevésbé kifejezett. Rövid fülei magasan tűzöttek, lelógók.
Szemei ovális alakúak és sötétbarnák. Fogazata ollószerűen záródik.
